Nyílt napok elégedettség felmérése (felsős)

NYÍLT NAP
A szülők véleménye az órákon látottakról
2013. december 4.

 

A Balmazújvárosi Általános Iskola felső tagozatán 2013. dec.4-én, az első három órában nyílt órákat szerveztünk.  A szülők érdeklődése igen nagy volt ( viszonyítva az előző évhez: növekedett). Az ötödik és a hatodik osztályokban a szülők egy kicsit nagyobb létszámmal vettek részt, mint a felsőbb osztályokban. A nyílt napon összesen 96 szülő  volt. Az elégedettségi kérdőívet 74 fő töltötte ki. 

1 .Mely órán érezte magát

a legjobban? a legkevésbé jól?
Matematika: 15 Technika: 4
Történelem: 7 Nyelvtan: 1
Földrajz: 5 Magyar: 1
Magyar: 4
Angol: 2
Technika: 2
Nyelvtan: 1
Ének: 1
Testnevelés: 1
Mindegyik: 2

 

Miért a legjobban?

– sok féle feladat volt, jó volt az óra felépítése
– a pedagógus személyisége döntően befolyásolja a nevelő-oktató munka hatékonyságát, ezen az órán
bebizonyosodott számomra
– érdekes, változatos volt, ugyanakkor érthető
– jól együttműködtek a diákok a tanárral
– érdekes figyelemfelkeltő volt
– a gyerekek hozzáállása és felkészültsége jó
– az interaktív tábla látványos volt és érthetőbb így a feladat
– érdekes volt az tananyag
– lekötötte a figyelmet, változatos és színes volt
– Majoros tanárnő elmondta a gyerekeknek a szabályt és a sokat és a keveset jelentkezőkre egyaránt figyelt
– ösztönző és jó hangulatú órák voltak

 

Miért a legkevésbé jól? 

– furcsa volt a tanár diák viszony
– nem értettem, hogy a tananyag hogyan kapcsolódott a technikához
– feszült légkör
– monoton, összefüggéstelen volt az óra

2. A tanítási órák melyik részét tartotta 

érdekesnek? kevésbé érdekesnek?
– egyenletesen érdekes volt- egészében

– az új anyag átvételét

– mikor a gyerek használta az interaktív táblát

– a tanultak átismétlését

– interaktív tábla használatát

– érdekes feladatok

– első részét

– feladatok megoldása a táblánál

– az új anyag bevezetése nem keltette fel agyerekek érdeklődését

– ahol sok volt a száraz szöveg

– a végét

 

3. Általában hogyan érezte magát a nyílt órákon? 

unatkoztam:  0
időnként unatkoztam: 1
jól éreztem magam: 23
nagyon jól éreztem magam: 8

 

4. Véleménye szerint milyen volt a tanárok és diákok viszonya?

– összehangolt
– amilyennek kell lennie
– nagyon jó
– közvetlen
– jelentkezett minden gyermek és ez nagyon tetszett
– jó
– megfelelő, bár egyes diákok nem figyeltek oda és elrontották a többi diák figyelmét is a nem éppen  megfelelő magatartással, pl: feleselés, levelezés a pad alatt
– minden gyereket egyéniségéhez mérten oktatnak, odafigyelnek rá
– türelmesek voltak a tanárok
– együtt működő
– demokratikus, látványos, jó hangulatú, közvetlen
– a gyermeket jól ismerő, motiváló
– egyik órán figyelemfelkeltő, a másikon lekezelő volt a tanár, rendet tartott, de furcsa eszközökkel

 

5.Milyennek tartotta az óra légkörét?

feszült:        2
ideges:         0
ösztönző:   27

egyéb
– kötetlen, nyugodt, kiegyensúlyozott
– ösztönző, bár kicsit feszült
– jó hangulatban teltek az órák
– eleinte feszült, később oldódott

 

6. Milyen mértékben tudta a pedagógus motiválni a gyerekeket?

teljes mértékben: 15
tudta:  14
részben tudta: 4
nem tudta: 0

 

7. Milyen benyomásai vannak a látottak alapján az iskolában folyó nevelő – oktató munkáról?

 – meg vagyok vele elégedve
– szerintem a pedagógus próbált minél több gyereket bevonni a feladat megoldásba, ami ösztönzőleg  hatott
– az órák lefolyását megfelelőnek tartottam
– mindenképpen demokratikus, gyermekközpontú, hatékony nevelő- oktatómunkát láttam. Gratulálok!
– a látottak alapján nagyon jó benyomást szereztek a nevelők azzal, hogy a gyerekek számára a  legérthetőbb módon adták át az anyagot.
– megfelelő
– minden órának ilyennek kellene lennie, mint ennek a matematika órának
– a tanárok segítő készek
– az észrevételem, hogy nagy gyerekeknek a követelmény, túl száraz, és már szinte nem is technika,  hanem anyagismeret és kémia fizikával vegyítve
– színvonalas
– örömmel tölt el, hogy van még olyan pedagógus, aki játékosan tanítja diákjait
– nagyon jó, itt a tanárok teljes mértékben ösztönzik a gyerekeket
– jó érzéssel távoztam, mert őszinte, nyílt kapcsolatot tapasztaltam pedagógus és gyermek között
– a tanárnők többet kérdezhetnék a gyerekeket, sajnos keveset tudtam meg a gyerekem aktív óráiról
– nagyon jó ötletnek tartom az órai munkához adott dicséreteket, mert ösztönzőleg hat a gyerekekre
– a tanárok felkészültek és ezt az iskola mindenben segíti
– a pedagógusok próbálnak minél látványosabban és érthetőbben leadni a tananyagot
– a gyereknek korukhoz képest sokkal többet kell tanulni és tudni. Nincs idő magyarázatra, úgy éreztem  magam, mint egy versenypályán.
– szerintem nagyon gyorsan haladnak a tananyagokkal, nagyon nagy a mérce, túl vannak terhelve a   gyerekek
– az adott órán belül többféle módszert alkalmaz a pedagógus: frontális forma, önálló munka, differenciált  feladat adása, a digitális tábla nyújtotta előnyöket felhasználja, hogy a gyerekek számára vonzóbbá,  érdekesebbé tegye az órát és az adott témát

 

8. Egyéb javaslatai, véleménye: 

– az olyan pedagógus aki magában sem biztos, az elbizonytalanítja a diákot is
– még több interaktív táblahasználata az órákon és több látványosabb kísérletek fizika és kémia órán
– véleményem szerint több időt kellene adni a mai gyerekeknek, arra, hogy tovább „gyerekek maradjanak”

You may also like...