„ Ahány ház, annyi citera”

Tegnap a Lengyel Menyhért Városi Könyvtárban jártunk harmadikosainkkal, ahol lehetőségünk nyílt megtekinteni az  „Ahány ház, annyi citera” című citera kiállítást. A könyvtári dolgozók kedves fogadtatása után Tar Csilla Eszter zenepedagógus segítségével megismerhettük ennek a csodálatos hangzású húros népi hangszernek a felépítését, hangzását. Eszti néni a saját gyűjteményén keresztül mutatta meg a citerák alapfajtáit. Megtudtuk, hogy némelyik citerának van hasa, oldalsó domborulata. A vályú citera  alul nyitott hasáb, vályúra emlékeztet. Vannak olyan hangszerek, amelyeken kisfejek is találhatók, ezeket kisfejes citerának hívják. A tamburák (mifelénk így is nevezik ezt a hangszert) sokszor kapnak festett, vagy akár faragott díszítést. A csikókat ábrázoló kisfejes hangszerek nagyon szépen megmunkáltak. A sok-sok citera közt megbújt egy legóból készült, húrokkal felszerelt citera, amely ugyanúgy megszólaltatható, mint a fából készült társai. Nagyon tetszett a gyerekeknek ez a különlegesség.

Miután betekintést nyertünk  a népi hangszer világába, Eszti néni megszólaltatta az egyiket, és közös éneklésre biztatta a gyerekeket.  Együtt elénekeltük a Volt nekem egy kecském  című gyerekdalt, amely nagy élményt nyújtott a tanulóinknak.

Ezt követően az emeleti részen meghallgattuk Mihalkó Emese könyvtári dolgozó előadásában a Citerás cárné című mesét, melyet szintén nagy élvezettel hallgattak a gyerekek.   Roppant büszke voltam tanulóinkra, hisz mindvégig érdeklődőek, fegyelmezettek, illemtudóak voltak.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a könyvtár  kedves dolgozóinak az egy tanórán át tartó élményt, mely a nap hátralévő részében is beszédtéma volt a gyerekek körében.

  Dusa Gabriella

  tanító

További képek a Facebookon.

You may also like...