Vers-és prózamondó verseny

„ A könyvet szép, de csalfa tündér lakja.
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra.”
Petőfi Sándor

2018. március 20-án a 3-4. évfolyam verseket és meséket kedvelő tanulói iskolai szintű megmérettetésen vettek részt. 23 gyermek közül 8-an verset, 15-en prózát adtak elő. A délután végén a szülők és hozzátartozók a versenyzőkkel együtt izgatottan várták a 3 fős zsűri döntését. Másnap az 1-2.évfolyam tanulói közül 17-en álltak a képzeletbeli színpadra. Magabiztos, határozott kiállásukkal elkápráztatták a közönséget. Az eredményhirdetés után többen boldogan ölelték magukhoz a jutalmukat, míg néhányan vigasztalásra szorultak szüleik ölelő karjaiban. A zsűri döntése alapján a következő tanulók részesültek könyvjutalomban.

1-2. évfolyam

Vers
I. helyezett: Takács Péter
Felkészítő: Szeifertné Dobi Ilona
II. helyezett: Nagy Tamás
Felkészítő: Papné Tóth Ildikó
III. helyezett:
Buri Virág
Dancs Anita
Felkészítő: Szeifertné Dobi Ilona

Próza
I. helyezett: Takács Vera
Felkészítő: Papné Tóth Ildikó
II. helyezett: Nagy Anna
Felkészítő: Papné Tóth Ildikó
II. helyezett: Suba István
Felkészítő: Szeifertné Dobi Ilona
III. helyezett: Radócz Gergő
Felkészítő: Papné Tóth Ildikó
III. helyezett: Tar Dóra
Felkészítő: Szeifertné Dobi Ilona

 

3-4.osztály

Vers
I. helyezett: Tar Eszter
Felkészítő: Farkas Ildikó
II. helyezett: Bura Zalán
Felkészítő: Hegedüs Julianna
III. helyezett: Lós Boglárka
Felkészítő: Hegedüs Julianna

Próza
I. helyezett: Nagy Sándor
Felkészítő: Dézsiné Székelyhidi Zsuzsanna
II. helyezett: Lukács Linett
Felkészítő: Hegedüs Julianna
II. helyezett: Hegedűs Árpád
Felkészítő: Dézsiné Székelyhidi Zsuzsanna
III. helyezett: Kerekes Ádám
Felkészítő: Buglyó Juliánna
III. helyezett: Koroknai Kitti
Felkészítő: Hegedüs Julianna

Gratulálunk a versenyző tanulóknak és további sikereket kívánunk!
Köszönjük a szülők érdeklődését, a gyermekeknek nyújtott segítségét és a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját.

                                                                                              Hegedüs Julianna

 

 

You may also like...